A Weinstein és Marton ügy óta számtalan szexuális erőszakot elszenvedett nő és férfi mert nyilvanosság elé állni és vállalni a történetüket.

Egyértelműen látszik, hogy ezek az ügyek katalizátorként működnek, és az áldozatok egymás bátorságán is megerősődve végre úgy érzik, hogy elérkezett az az időpont, amikor fel merik vállalni mi is történt velük. Ehhez ugyanis erő és sokszor idő is kell. Az áldozatok paradox módon sok esetben ugyanzt a kérdést teszik fel maguknak, amit az áldozathibáztatók is. "Mit tehettem volna másként?"  "Mi lett volna ha....?" 
Az áldozathibáztatóknál is érdekes megfigyelni, hogy sokszor úgy kezdik a hozzászólásukat, hogy "én nem vagyok áldozathibáztató, de...." És a mondandójukban kőkeményen az áldozatot hibáztatják.

Ezekben az ügyekben szerintem az első lépés a kívülálló számára, hogy az áldozatot megpróbálja segíteni, legalább azon a szinten, hogy empátiával közelítünk feléjük, ha konkrét fizikai segítséget nem is tudunk adni. A másik, amit meg kell tenni, az az elkövető magatartásának elítélése, és ennek világos kimondása. Amint, ez megvan, és tisztázódnak a szerepek, akkor el lehet kezdeni a szakmai vagy terápiás munkát. De ezen feltételek megléte nagyon fontos. Mert, amíg az elkövető tagadja a tettét, addig fenntartja azt az állapotot, hogy az áldozat nem tud megnyugodni és megbékélni a szituációval. A nem teljes körű beismerés azt is jelentheti, hogy az áldozat és környezete azt gondolja, hogy az áldozat nem mond igazat. 

A Kevin Spacey ügyben, a Marton ügyhöz hasonlóan előkerült egy statement, amiben az elkövető valamilyen formában bocsánatot kér. 

"Nagyon tisztelem és felnézek Anthony Rappre, mint színészre. Mélységesen meglepett, amikor a történetét hallottam. Öszintén nem emlékszem a találkozásra, már több mint 30 éve történhetett. De ha úgy viselkedtem, ahogy Ö leírja, akkor egy őszinte bocsánatkéréssel tartozom egy nagyon oda nem illő és részeg viselkedésért, és sajnálom az érzéseket, amiket leír, hogy érez és cipel hosszú évek óta."

Itt Spacey tagadja a tettét és azt mondja, hogy nem emlékszik arra, hogy a 26 évesen egy 14 éves fiúra vetette magát, az ágyára fektette, rávetette magát és fogdosni kezdte. Az alkoholt látszik felhozni mentségére és a későbbi írásában, a szexuális irányultságát. Mármint, hogy homoszexuális. Az LGBT közösség, azóta jelezte, hogy nem kér Kevin Spaceynek a pedofiliát vagy hatalmi viselkedését a homoszexualitással összemosó viselkedésével.
És igen, én is azt érzem, hogy Kevin Spacey "bocsánatkérése" csak egy fokkal jobb, mint a Martoné. Annyiban jobb, hogy már érzésekről képes beszélni, és valamilyen fokú átérzést lehet látni a levélből (már ha Ő írta). De ezzel együtt is az alkoholt és a homoszexualitást hibáztatja, és így polarizál.

Az Weinstein ügyig, sajnos óriási látencia jellemezte a szexuális bántalmazásnak az áldozatokat ért megítélését. Vagy nem volt megfelelő környezet, procedúra, személy, aki meghallgatta volna őket. Ne adj Isten szakszerűen eljárt volna az ügyben. Még a rendőrségi szakaszban is sokszor megfigyelhető volt az áldozathibáztatás, vagy az áldozat további traumatizálása, felesleges adminisztrációval, ahol az áldozatnak újra és újra el kell ugyanazt mondania, vagy olyan szembesítéssel, amikor az áldozat egy fizikai légtérbe kényszerül az elkövetővel.

Szerencsére a fentebb említett ügyek felelnyitottak egy mocskosan bűzlő sebet, és nem tehetjük meg tovább, hogy nem vesszük észre ezt a sebet, vagy egy sebtapasszal elintézzük a dolgot. 
Ezen ügyeket jelenteni kell, komolyan kell venni. Az áldozatot empátiával kell meghallgatni, és az elköveztő az ügy súlyának megfelelő büntetést kell, hogy kapjon. Már most látszik, hogy egyre több intézmény elkezdi kidolgozni a szexuális bántalmazással kapcsolatos bejelentés módját és a szemléletváltás elindult. Még akkor is, ha ez sokaknak nem tetszik...