https://telex.hu/belfold/2021/09/15/dunakeszi-emberoles-tavoltartas

A drámai történet főszereplője egy család, ahol az elvált férj Szeptember 12 én vasárnap láthatás után úgy döntött, hogy meggyilkolja a 14 évvel fiatalabb volt feleségét, 7 éves kisfiát, a volt felesége édesanyját, és végül, mint minden bátor ember magával is végzett.

A leggyakoribb megnyilvánulás ilyenkor a döbbenet, és hogy ki gondolta volna, hogy mi folyik a háttérben. Sokan a nőt hibáztatják, amit a szakma áldozathibáztatásnak tart, és sokan az elkövetőt. Néhány embernek eszébe jut, hogy lehetett volna itt tenni bármit is. Nővédő szervezetek (Patent és NANE) pedig a hajukat tépik, hogy már százszor és ezerszer elmondták mit is kellene tenni, de senki nem hallgat rájuk érdemben.

Mivel már lassan 15 év gyermekvédelemben dolgozom Angliában, ezért nagyon sok domestic abuse (párkapcsolati erőszak) ügyön dolgoztam, és az több, mint 100 párkapcsolati áldozattal készítettem mélyinterjút, így megtanultam, hogy az áldozatok kockázati érzéke hajszálpontos iránytű szokott lenni az őket érhető esetleges veszélyt illetően. Amikor azt érzik, hogy a volt, vagy jelenlegi párjuk meg akarja őket gyilkolni, akkor nagyon sokszor az életük is veszélyben van, és amikor azt, hogy a fizikai biztonságuk nincs veszélyben, az is általában helyesnek bizonyul.

Az angol rendszerben az áldozat kockázati vagy veszély érzését szinte mindig komolyan vesszük, és ennek megfelelően határozzuk meg a cselekvési tervet. 

Mi is történt volna, ha ez az eset egy normálisan működő rendszerben történik. Egyrészt az áldozat tudta volna, hogy a rendőrség és a hatóságok értik a párkapcsolati erőszak dinamikáját, és amikor előszőr veszélyben érezte magát, akkor felhívta volna a rendőrséget tanácsért.

Amikor a rendőrség elkezdte volna a beszélgetést az áldozattal, akkor rögtön a beszélgetés elején kiderült volna, hogy a nő valószínűleg veszélyben lehet, és a volt párjával azonnal beszélni kell, hogy a kockázatot felmérjék. Valószínű ekkor már megfenyegette a férfi a nőt, aki tudta, hogy  a férfinek fegyvere van, és a kapcsolat közben az is biztossá válhatott számára, hogy a férfi, hogyan kezeli a konfliktusos helyzeteket, amikor nem az van, amit ő akar.

Amikor a rendőr elmegy beszélgetni a férfival, akkor a párkapcsolati erőszak képzések során tanultak birtokában a rendőrség tudja, hogyan kell egy ilyen interjút lefolytatni, és a nő által elmondottakkal szembesíteni a bántalmazót. Aki készített ilyen interjút elkövetővel, az tudja, hogy a nők a megtörtént bántalmazásokat nagyon részletesen el tudják mesélni, sokszor a szagokra és egyéb triviálisnak tűnő körülményekre is emlékeznek. Amikor a férfit ezekkel szembesítjük, akkor legtöbbször egy rövid elutasítás, vagy a nő dehonesztálása történik.

A rendőrségi látogatás után, a fegyver elkobzásra kerül.

Ezzel ez a történet már valószínű meg is oldódik, mert ha a bántalmazónak nincs fegyvere, akkor szerintem ez a bestiális bűncselekmények sorozata sem történik meg.

Sajnos, a mai magyar társadalmban sem a rendőrség sem a társadalom többsége nem tudja, hogyan kellene ay ilyen ügyekben eljárni. Mert az nem elég (bár kezdésnek jó lenne) ha a rendőrség és a szakemberek tudnák, hogyan kell az ilyen ügyekben eljárni, és kockázati elemzésen keresztül megvédeni az áldozatokat, viszont a társadalmi bizalomnak is ki kell alakulnia a másik oldalon, hogy tudja a bántalmazott, hogy van kihez fordulnia. Ennek a kölcsönös bizalomnak a felépítése hosszú éveket vehet igénybe, ameddig a szakemberek, családtagok, vagy maga az áldozat fel merje hívni a rendőrséget és szakszerű ellátást kérjen.

Itt halkan jegyzem meg, hogy a miskolci hölgy ügyében, amikor felismerhetetlenné verte össze a volt párja a rendőrségnek ez sem volt elég, hogy a távolságtartás intézményével éljen...

Szóval a címben feltett kérdésre a válasz, hogy természetesen kell az isztambuli egyezményt ratifikálni Magyarországon, de, amíg a rendszer működőképes lehet, az évekbe vagy évtizedekbe kerülhet.

Addig pedig, sajnos, ha nem tesz az állam gyorsan valamit, akkor az ilyen és ehhez hasonló ügyek újra és újra meg fognak történni.