Közélet és mi egy más...

Egy igaz történet... Első rész

2020. április 15. - Istvan Gulyas

 

A történet szereplője észak Angliában él, és az interneten talált rám, mivel egy barátnőjének is segítettem korábban, aki javasolta, hogy vegye fel velem a kapcsolatot. Azért gondoltam, hogy megosztom itt a történetét, mert azt gondolom, hogy sokan, akik gyakorló szakemberek vagy érdeklődnek a téma iránt tanulhatnak ezekből a történetekből. Mint minden családon belüli erőszak ügynél itt sem lehet megjósolni a kimenetelt, a számtalan variáció miatt, de talán törvényszerűségek kirajzolódhatnak az ügymenetből. Bizonyos részleteket, az anonimitás szempontjából megváltoztattam. 

Az áldozat és az elkövető 15 évig éltek egy kapcsolatban és 2 gyermekük van, egy 10 éves kislány és egy 12 éves kisfiú. A kapcsolat az elején jól indult, az anya elmesélése alapján, de később a férj módszeresen elkezdte leépíteni a nő önbizalmát, önértékelését, és külső kapcsolati rendszereit. Folyamatosan kritizálta az anyaságát, a külsejét és később elkezdte fizikailag is bántalmazni.

Ezek a sorok a praxisomban annyira tipikus párkapcsolati minták, hogy szinte már kívülről tudom, hogy mi fog követkeni. Mindig elszomorít, amikor hallam az áldozatok elmesélését ezekről a számukra teljesen kilátástalan helyzetről, amiben érzik magukat. Sokszor az elkövető el is éri, hogy őket képzelje az áldozat az egyetlen megmentőjének, és tamaszának, és közben bántalmazza is.

Mivel ennél az ügynél nem én vagyok az esetgazda, így a keretekre még jobban oda kell figyelni. Ha kéréssel fordulnak hozzám, amiben tudok segíteni, vagy véleményezni, akkor azt megteszem, de nem kérdezek rá dolgokra, mintha én lennék az esetgazda. Ha önként elmondja az áldozat, akkor meghallgatom. Azt is elmondtam, hogy nem tudok sokszor beszélni telefonon, mert nincs időm, de ha hirtelen segítség kell fordításban, vagy véleményben, és van időm, akkor próbálok gyorsan reagálni. De nincs kötöttség egyikünk részéről sem.

Miután a folyamatos bántalmazás mindennapossá vált, az áldozat ezt el is fogadta normalitásnak. Kiutat innen nem látott, mert önbizalma a béka feneke alatt volt, és próbálta a két gyermekét megóvni a bántásoktól, amennyire tudta. Például, napközben próbálta kerülni a vitákat, hogy a gyerkek ne lássák, hallják ezeket. A legtöbb fizikai bántalmazás este történt, amikor a gyermekek már aludtak. Viszont, így is láthatták  a gyermekek, ahogy az apa uralkodik az édesanyjukon.

Sajnos ez is egy tipikus családon belüli erőszak minta, ami a nő reménytelen helyztetét jól ábrázolja. Sokszor olvasom laikusoktól, hogy "de miért nem lép ki a nő?" Ezek a kérdések mindig jól jelzik, ha valakinek elképzelése sincs erről a létállapotról, amibe ezek a nők kerülnek. Itt a nő világképében nincs menekvés, csak túlélés. Egyik napról a másikra. A fordultot az jelentheti, ha valahogy a hatóságok megjelennek, mert akkor ez a dinamika felborul, és amennyiben a szakemberek elkezdik a nőt felkarolni, felépíteni az önbizalmát, és képessé tenni, és ezzel egyidőben az elkövetőt szembesíteni a viselkedésével, akkor a változások felgyorsulhatnak.

A történet ott folytatódik, hogy az egyik "szokásos" esti bántalmazás során a gyermekek is bevonódtak, ami arra ösztönözte az áldozatot, hogy végre kihívja a rendőrséget. Itt a döntő dolog a gyermekek bevonása volt az erőszakba. "Amit én még elviseltem, azon nem akartam, hogy a gyerkek is keresztülmenjenek." Mondta az anya. 

Megint egy rendszeres válasz, hogy az anyai ösztön ilyenkor sokszor feltámad.

Az angol rendőrség annak rendje és módja szerint eltávolítja a bántalmazót a családból és távolságtartást rendel el. 

Itt a magyar kollegáknak írom, hogy nem a gyereket emelik ki, vagy az áldozatot vegzálják, hanem a bántalmazót emelik ki. Nem is értem, miert nem sikerül ezt a gyakorlatot otthon is megvalósítani. Néhány évvel ezelőtt, amikor egy magas rangú magyar szociális vezetővel beszéltem, és büszkén mondja, hogy nálunk a gyermeket emelik ki ilyenkor, mert a családon belüli erőszak fenáll, és az veszélyeztető tényező a gyermekre. Majdnem leestem a székről, és nem értettem, hogy egy ember erőszakos viselkedése miatt, miért kell a család ártatlan tagjait is büntetni.

A történetet később folytatom, mert hosszú az ügy és sajnos a képen szereplő kés is előkerül. A kép egyébként illusztráció.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gulyaspisti.blog.hu/api/trackback/id/tr9815615708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.