https://index.hu/belfold/2009/06/10/addig_vert_amig_el_nem_faradt/

A cikk Attiláról szól, aki a szememben egy hős, mert meg kellett küzdenie az apjával, aki rendszeresen bántalmazta. Nekem a brutális és a kegyetlen kifejezés is eszembe jutott, ahogy Attila által elmesélt veréseket meséli. Az apja egyébként tipikus családon belüli erőszak elkövető, és ott is a legrosszabb fajtából, mert nemcsak a feleségét bántalmazta, hanem a fiát is. A bántalmazások mögött ennél az ügynél is a hatalom és a kontrol áll. Ez a motivációja a legtöbb családon belüli erőszak elkövetőjének.

Attila anyja, szintén képtelen volt kiállni a fiáért és volt olyan alkalom, amikor Attilát hibáztatta, hogy meg fogják őket verni, mert Attila nem tanult elég jól szerinte. Nem az volt az anya problémája, hogy bűncselekményt követ el a férje, mivel fizikai erőszakot alkalmaz velük szemben, hanem, hogy Attila okot adott rá. Ilyen ok volt az is, ha Attila radírt használt az iskolában.

Attila többször is öngyilkosságot kísérelt meg, de sajnos ez sem volt elég arra, hogy bármilyen hivatalos szereplő észrevegye, hogy ebbe a családba be kellene avatkozni. Ez az egy a jel egy jólképzett gyermekvédelmi szakembernek, ugyanolyan erős tényező kellene, hogy legyen, mint például a  törött csont. 

Majd Attila fogta magát és gyakorlatilag "kiemelte" magát, amikor elég nagy lett már, és nevelőotthonba költözött. Mint mondja, ezt a kontrolvesztést az apja sohasem bocsájtotta meg neki.

Azért írok erről az ügyről, mert annyira sok tanulságot le lehetne vonni ebből a történetből. Először is, amikor ezeket a nyilvávaló jeleket észlelték az iskolában, barátok, ismerősök, orvosok, pszichológus, akkor kellett volna a gyermekvédelemnek beavatkoznia. Nem is említi ez a cikk ezt a lehetőséget, pedig szerintem a gyermekvédelemnek az az egyik funkciója, hogy megvédi a gyermeket a családon belüli erőszaktól.

Volt egyszer egy hasonló ügyem, ahol a nevelőapa bántotta hasonló módon a 7 éves nevelt fiát, és a jelzések érkeztek is, az iskolától és a pszichológustól is. A gyermek egyszer ki is akart ugrani az ablakon, ami egyértelművé tette mennyire kilátástalannak látta az éltét. A családdal kialakított cselekvési terv része volt, hogy semmilyen fizikai bántalmazást nem érheti a fiút, és közben dolgoztunk az szülőkkel is. Közel 1 évig volt a hatáskörömben az eset, ami fél évvel hosszabb volt, mint az átlag. Sajnos a gyermek iskolája kezdett problémás lenni, és nem tudtuk eldönteni, hogy a bajok még mindig otthonról jönnek, vagy az iskolából. Aztán egy másik iskolát kezdett el a gyermek és a problémák kezdtek rendeződni. 

Kíváncsi vagyok, hogy Attila ügyében milyen változásokat ért volna el, egy angliai szinten működő gyermekvédelmi rendszer, ahol a bántalmazást és a családi dinamikát gyorsan felismerik, és szerződést kötnek a szülőkkel, illetve egyéni segítő beszélgetéseket is folytatnak velük. 
Attilával is hetente, kéthetente találkozik a szoc munkás, ahol megkérdezi mi történik az életében, és probál azokra reflektálni, és változásokat eszközölni. Amennyiben a szülők képtelenek változtatni a viselkedésükön, akkor Attilát megpróbálja elhelyezni családtagoknál, nagyszülőknél vagy nevelőszölőknél. De azt megpróbálja megakadályozni, hogy Attilát bántalmazás érje. Ezt tudta volna Attila is, és a szülők is. 
Már maga a tudat is sokszor fontos felhatalmazást adhat a gyermeknek, és egyfajta önmérsékletet a szülők felé.

Emlékszem, amikor a fentebb említett ügyön dolgoztam, egyszer csak felhívott az iskolai szoc munkás, hogy a fiú beszélni akart velem telefonon. Elmondta, hogy gondok voltak otthon, és megbeszéltük, hogy ezt hogy oldjuk meg közösen. Végül abban maradtunk, hogy felhívom az édesanyját és a nevelőapjával külön beszélgetek el. A munkahelyén látogattam meg a nevelőapját aznap. Persze leegyeztetve és beleegyezve. Onnantól kezdve a fiú tudta, hogyha gond van otthon, akkor van akit hívhat, a szülők is tudták, hogy ezeket az eseményeket nyomon fogjuk követni. 

Nem tudom, hogyan áll Magyarországon jelenleg a fentebb említett gyermekvédelem, és ha a gyermeket bántalmazás éri, akkor van e kihez fordulni.

Sajnos nem vagyok optimista, ahogy elnézem az állam milyen szinten alulfinanszírozza ezt a rendkívűl fontos ágazatot. Úgy tűnik, nem is értik az állami vezetők, hogy mit is kellene egy jól működő gyermekvédelmi rendszernek tennie, és koncepciót sem látok erre. A finanszírozás és a dolgozók fizetése pedig maga az inzultus kategóriája.

Lehet, hogy az ágazatban dolgozóknak másod állásban el kellene menniük focistáknak, és akkor fizetés és megbecsülés is lenne...