https://index.hu/belfold/2019/09/09/police_bunugyi_gyujto_20190909/

Az esetről meglehetősen keveset tudni, ezért a mostani írásom inkább a tapasztalataim és szakirodalmi ismereteim alapján levont következtetések lesznek, mintsem konkrét tények elemzése.

Szóval, a hír arról szól, hogy egy 12 éves kislány, akiről tudjuk, hogy már egyszer meg akart szökni a szüleitől, késsel támadt először az apjára, majd az apja segítségére siető anyjára is.

Az első megjegyzésem, hogy gyermekvédelmi szakemberként vagy sem, de azt szerintem még a laikusok is gondolhatnák, hogy ilyet nem tesz csak úgy magától egy kisgyermek. Pláne azokkal az emberekkel, akikre szinte mindig felnéz és tisztel. Mi kell ahhoz, hogy egy kislány ezt tegye?

De a kérdés szerintem így hangzik megfelelően: Min kell keresztűlmennie a kislánynak, hogy végső elkeseredésében ezt tegye? Vagy mit tettek a szülei a kislánnyal, hogy ennyire megromlott a kapcsolatuk?

Szerintem, és itt most az én személyes véleményem írom - igaz egy nyugati ország gyermekvédelmi rendszerében dolgozok már több, mint 10 éve - a gyermeket nagyon súlyosan bántalmazták érzelmileg a szülei, ami hatására a gyermekből ezek a viselkedések törtek elő a bántalmazóival szemben. Minden gyermek úgy fejezi ki az érzelmeit, ahogy szocializálták és ahogy megtanították neki a szülei és a környezete. Amikor egy gyermek, kifejezi az érzéseit és szükségleteit, és arra a szülei, vagy a környezete nem tud vagy akar adekvátan reagálni, akkor a gyermek sérül. 
Az is előfordul sokszor, hogy a gyermeket a szülei meg is büntetik, vagy bántják, leszidják mert kifejezte az érzéseit. Ilyenkor még jobban sérül a gyermek.

És amennyiben ez a folyamat hosszú távon ismétlődik, akkor a gyermeket súlyos érzelmi erőszaknak van kitéve és az erőszaktevők a szülei, akik nem tudják a gyermek érzelmi szükségleteit kielégíteni.

Amennyiben ez a folyamat során a büntetés nagyon brutális, úgy a gyermek személyisége még jobban sérül, roncsolódik, mert nem kap adekvát válaszokat, az érzelmei kifejezésére.

Az olvasott hírről nekem ezek jutottak eszembe, és nagyon elkeseredtem, amikor azt láttam, hogy a Magyar Állam, ezt a vélhetően súlyosan traumatizált gyermeket, akit jó eséllyel elfelejtett megvédeni még kisgyermekként a bántalmazó szüleitől, most nem terápiás úton próbálja meg kezelni és a mulasztásait orvosolni, hanem a bűnügyi igazságszolgáltatás eszközeivel. 

A helyzetet még az tovább súlyosbítja, hogy valami igazságügyi szakértő meg is állapította, hogy a gyermek tisztában volt a cselekvéseinek a súlyával. 
Ez körülbelül olyan eretnekség, mintha valaki azt állítaná, hogy egy 12 éves kislány kérte meg a felnőttet, hogy erőszakolja meg. Ugye azért gyermek, mert nem rendelkezik még olyan kifejlett döntéshozási mechanizmusokkal, mint egy felnőtt rendelkezhet. Persze sok felnőtt sem rendelkezik, mert nem tanították meg őket ezekre, vagy érelmileg sérültek ezek a képességeik. 

Nehéz ilyen fokú szakmai és rendszerszintű inkompetenciánál megőrízni a hidevérünket, mert itt már megint egy olyan ügyről van szó, amikor megáll az idő és az ész és a téboly éli násztáncát.

Hogy valami produktív dolgot is írjak, ezt az ügyet fontos lenne jó alaposan kivizsgálni, de csak azutan, hogy ezt a szegény kislányt megfelelő terápiás segítseggel elláttuk. És még ekkor sem biztos, hogy jók lesznek a normális életre az esélyi. 
Szóval ezután az ügyet kivizsgáljuk az utókornak, és aki ebben a rettenetben részt vett, hivatali szereplőként, azt megpróbáljuk kiképezni, vagy átképezni, már ha ezt lehet, vagy akarják.

Az ügy tanulságait pedig a magyarországi gyermekvédelem egyik legsötétebb napjaként rögzítjük, és emlékezünk rá, hogy sajnos, a XXI. ik században, még mindig feudális szinten áll esetenként a gyermekvédelem Magyarországon.