https://index.hu/kulfold/2020/08/31/szeptembertol_vorosse_valik_a_vilag_nem_javasolt_elhagyni_magyarorszagot/
Nemrég írtam a kormány fantasztikus újításáról, hogy csak 2 negatív PCR teszttel lehet Magyarországra jönni, de persze csak repülővel, mert a közúti közlekedést senki sem ellenőrizte, ezek szerint a COVID-19 csak a repülővel közlekedő magyarokra támad, a közúton közlekedőkre nem.Ez volt júliusban és augusztusban.
Holnaptól pedig már a 2 negatív teszt sem elég, mert a kormánynak valahogy az jutott eszébe, hogy nekik az jobb üzlet, ha itthoni teszteket kérnek a Magyarországra látogatóktól. Viszont a hatás egyértelműen kontraproduktív, mivel a Wizz Air például már törölte is járatainak nagy részét. Szóval a gyér szeptemberi forgalom még gyengébb lesz, de gondolom ez is be volt kalkulálva, mert az ki van számolva, hogy a magyar választópolgárok rendkívül jól reagálnak a kerítésekre, és a határzárakra. A kormány ezt már nem először veti be és fogja is, amíg működik.
Annyit kell mondani, hogy valaki veszélyt jelent az országra, és mi, mint kormány megvédünk benneteket, szavazókat és ezért képesek vagyunk határzárat is bevetni. Rendkívül jól és biztonságosan hangzik és eddig működött is. Sajnos, gondolom most is fog, mert lesznek elegen, akik ezt a szöveget megint elhiszik, beveszik.
Aztán, hogy ez megint hogy fog a valóságban történni, hogy lesz e közúti ellenőrzés vagy csak a légi közlekedőket vegzálják, az kb senkit sem fog érdekelni.
Ma olvastam, hogy az is elképzelhető, hogy a csehek kapnak valami felmentést és ők továbbra is beutazhatnak 2 negatív teszttel.
A sajnálatos ebben az egész cirkuszban, hogy ez a manipulációra épülő politika rendkívül jól működik mind Magyarországon, mind más országokban. Ennek, mondjuk azért nem kellene azzal járnia, hogy mindig az erkölcsileg legprimérebb ösztönökre hatva politizálni, de a tisztesség és a politika sajnos jelenleg nem keresztezi egymást.
Az, hogy az ellenzéki pártok megint nem tudtak erre a kérdésre sem érdemben reagálni nem váratlan.
Olvasgatva a külföldi magyarok felháborodását és, hogy mennyire zavarja őket, hogy most ők (mi) vagyunk bűnbaknak beállítva, szerintem azt is kell, hogy jelentse, hogy ma mi vagyunk a bűnbakok, de holnap lehet, hogy pont Te leszel, és mindezt egy egészen szűk elit fogja meghatározni, mindenféle bizonyíték nélkül...