https://index.hu/belfold/2020/01/24/rendorok_elvittek_a_babat_anyakonyveztetes_dusnok/amp

A magyar szociális szakmán belül nagy vihart kavart ez az ügy, amely röviden összefoglalva egy 4,5 hónapos gyermek kiemeléséhez vezetett, miután a szülők, amerikai szekta típusú gondolkodással és nem együttműködve semmilyen hatósággal nagyon nehéz helyzetbe hozták magukat, a gyermeket és az eljárni kívánt szakembereket is. Ami oda vezetett, hogy akciófilmbe illően a gyermeket a rendőrség kiemelte a családból.

Mivel több hasonló ügyön dolgoztam már Angliában, ahol szamkai protokolok mellett kell eljárnunk, éredlődve olvasom megint, azt a katyvaszt, ami az ügy körül megjelent.

Először is, a gyermek kiemelése mindig csak a legutolsó eszköz lehet, ha már mindent korábban megpróbáltunk. Ezt ennél az ügynél, még nem éreztem, hogy minden meg lett volna próbálva, de mivel nem ismerek minden részletet fenntartom, hogy tévedhetek. 

A második kérdés, hogy mi a jogi alap arra, hogy kiemeljük a gyermeket? Ez a súlyos abúzis fennállása (angolol significant harm) és ennek a folyamatos fennállása. Erről én eddig szinte semmilyen bizonyítékot nem találtam, hogy a hatóságok ezt bizonyították volna, hogy a gyermek súlyos abúzust szenvedett volna. Sőt, az ellenkezőjét olvastam, hogy a gyermeket megvizsgálták a kiemelés után, és semmilyen problémát nem találtak nála. 
Akkor itt, mi is volt a kiemelés alapja? Ha jól értem itt a kiemelés alapja az, hogy a család nem működött együtt. Szerintem, és a nemzetközi gyermekvédelmi sztenderdek szerint, csak ez kevés a kiemeléshez.

Ha jól olvastam, hogy nem anyakönyvezték, és hogy semmilyen szakemberrel sem működtek együtt. Ez idáig tényleg egy komoly veszélyforrás lehet, de egyáltalán nem bizonyíték arra, hogy a gyermek bármilyen bántalmazást elszenvedett volna.

Az, hogy a szülől nem működtek együtt a hatóságokkal, az veszélyeztetési tényező, de csak ez alapján nem lehet gyermeket kiemelni, mert, amit viszont biztosan tudunk, hogy a gyermek kiemelése traumatizáló hatású lehet. Pláne, akkor, ha korábbi bántalmazás nem állt fenn. Ezt mégegyszer mondom, itt ez még nincs bizonyítva.

Hogy is lehet ezt bizonyítani? Ha bízonyítani tudjuk, hogy az együttműködés hiánya veszélyt jelent a gyermekre nézve. Pl: családon belüli erőszak ügyeknél, ahol a rendőrséget értesítik a szomszédok, hogy hangos veszekedést hallottak. És amikor a rendőrség kiérkezik a szülők nem működnek együtt.

Dogoztam egy ügyön, ahol a szülők semmilyen gyógyszert sem adtak a gyermekeiknek. Mivel, az egyik gyermeküknek, egy különleges betegsége volt, és ha arra nem kapott volna orvosságot, akkor pár hónap alatt meg is halt volna, így a háziorvos jelzést tett felénk gyermekvédelem felé. Mi is hasonló "elbánásban" részesültünk, mint a magyar kollegák, a dusnoki ügynél, hogy megfenyegetett a család és közvetlen rokonsága minket.
Így bíróságra mentünk, és ott azt kértük, hogyha a család nem adja be a szükséges gyógyszert a gyermeknek, akkor vagy családtagokhoz - akiket le kell tesztelnünk, hogy tényleg beadják a gyógyszert - vagy nevelőszülőkhöz kell helyezni a gyermeket. A család a birósági tárgyaláson hajlandó volt együttműködni, és mi azt kértük, hogy minden nap a következő tárgyalásig egy gyermekvédelmi szakember előtt kell beadni a gyógyszert. A család ebbe beleegyezett, és késöbb az ügyet le is zártuk.

A dusnoki ügynél, amikor a rendőrség ott volt, szoval a védelem biztosítva volt, el lett e a családnak mondva, hogy mit kell tenniük azért, hogy a gyermek ne legyen kiemelve?
Meg lettek e a rokonok nagyszülők keresve, hogy a gyermek ne idegenekhez kerüljön?
A szülők kaptak e tájékoztatást arről, hogy miként tudnák a gyermeket visszakapni? Mit kell konkrétan ehhez cselekedniük?

Jelenleg, amit tudunk, hogy eddig a gyermeket a kiemelés szinte biztosan traumatizálta, és nem igazán lett bizonyítva, az a bizonyos, bántalmazási küszöb. Sőt, szinte semmilyen bántalmazás nem lett eddig bizonyítva. Az együttműködés hiánya nem feltétlenül jelent bántalmazást.

Azt láttam, hogy a szülők viselkedése sok kérdést vet fel, és a későbbiekben egy szakértői javaslat kellene is annak a megállapításához, hogy a szülők alkalmasak e, vagy lesznek e, hogy gyermeket tudjanak nevelni. Ennek a vizsgálatnak az elkészítése mindenképpen a gyermekvédelmi terv részét kellene, hogy képezzék.

Viszont megint, mint oly sokszor, azt látom, hogy nincs kialkult protokoll Magyarországon az ügyek súlyozására, és arra, hogy ezt a súlyozást mindig a gyermeket ért bántalmazás súlya dönti el. Jelenleg, ennél az ügynél, azt nem láttam bizonyítva, hogy a bántalmazás ténye bizonyítva lenne.

Mit is javasolnék ebben az ügyben: 
Azonnali kapcsolattartást, aki napi többszörit is a gyermek és az anya között, hogy a szoptatás biztosítva legyen. Ehhez persze le kell ülni a családdal és megbeszélni  - akár 30 rendőr társaságában - hogy a kapcsolattartásokra az anya menjen el egyedül, és amennyiben a biztonsága a gyermekvédelmiseknek nincs garantálva, azonnal át kell gondolni, hogy tudják e a napi többszöri kapcsolattartást biztosítani.

Fel kellene mérni, hogy a rokonok, vagy ismerősök között van e valaki, akihez a gyermeket el lehetne helyezni.

A szülőket fel kellene mérni,( kockázati elemzés) akár egy jól képzett gyermekvédelmi szakember segítségével, hogy milyen eséllyel tudnak elég jó szülőkké válni. Mit kell ehhez tenni, vagy a szülők mentális állapota annyira rossz, hogy nem fognak tudni elég jó szülők lenni. De ezt a tanulmányt el kellene készíteni.

Mivel látom, hogy az ügyben a helyi szakemberek nem igazán találkoztak hasonló esettel szívesen felajánlom a segítségem.