https://index.hu/belfold/2020/01/14/hat_ev_utan_feltetelesen_szabadult_ugyanugy_akart_olni_a_kobanyai_keselo/

Az alábbi  esetet azért elemezném, mert rendkívül jól ábrázolja az bántalmazók viselkedését, es az írás elemzése jó alap arra, hogy analizáljuk a közhiedelemmel szemben, a bántalmazók, nem "dühöngő őrültek", hanem sokkal inkább is tudatosan teszik, azt, amit tesznek, mégpedig, hogy bántalmazzák, - akár nagyon súlyosan is - az áldozatukat.

Az alábbi esteből megtudjuk, hogy a bántalmazó 2010 ben nyakonszúrta az áldozatát, akinek a "bűne" az volt, hogy el akarta hagyni. Mennyire tipikus a bántalmazók világában ez a cselekvés, hogy amikor a bántalmazó súlyosan megbünteti, akár meg is öli az áldozatot, amikor a nő el akarja hagyni. Ezen a blogon is számtalan ilyen esetet elemzek, ahol sajnos a gyilkosságok hátterében az indíték, hogy a nő egyszerűen ki akar lépni a kapcsolatból. Nagyon jól kirajzolódik, a Hatalom és a Kontrol szerepe, mert a bántalmazót leginkább ez a két dolog, a hatalom és a kontrol motiválja.

A börtönben a bántalmazó - természetesen - nagyon jól viselkedik, mert, mint írtam, nem egy dühöngő őrülttel van dolgunk, hanem egy kalkuláltan működő manipulátorral. Sokszor megfigyeltem az eseteken, amin dolgoztam, hogy akár éveket is várnak az elkövetők, amíg igazán kimutatják a foguk fehérjét, és a bántalmazás elkezdődik.

A következő részlet, hogy 10 évvel később megismétlődnek az események, és a bántalmazó, megint meg akarja ölni a barátnőjét, azért mert az szakítani próbált vele. Megállapíthatjuk, hogy a bántalmazó viselkedése semmit sem változott a börtön évek alatt. Viszont, a börtönben elhitette a szakemberekkel, hogy Ő bizony megváltozott.

Amikor a nő a zárat elkezdte lecserélni, és megérkezett a bántalmazó, akkor a nő reakciója:

'Kinézett, és akkor mondta, hogy úristen. Könyörgött, hogy uram, maradjon itt, ne menjen el!'

Amit már sokszor leírtam, hogy az áldozat pontosan tudja, vagy érzi, hogy a veszély nagyságát, és hogy a szerelőnek a jelenléte, akár az ő életbenmaradását is jelentheti. És tényleg, így is lett, és sok esetben így lehet megmenteni valakinek az életét, hogy a bántalmazóval való szeparáció során, vagy a hatóságoktól kell segítséget kérni, vagy rokonoktól és barátoktól.
Sajnos a magyar állam szakértelme jelenleg a párkapcsolati erőszak kezelésére nem terjed ki, ezért, ha az áldozatok segítséget kérnek, akkor semmilyen garancia nincs arra, hogy érdemben fognak is kapni segítséget. 
Erre jó példa, a miskolci nő esete, akit gyakorlatilag péppé vert a volt párja, és a rendőrségnek ez sem volt elég, hogy távolságtartást rendeljenek el. Ezek a példák azért is nagyon veszélyesek, mert ha egy ennyire egyértelemű ügyben sem tud eljárni a magyar állam, akkor mi van a kicsit is komplikáltabb ügyekben? Persze tudjuk a választ. Nagy semmi, majd ha vér folyik, és hasonló szamárságokban telik ki a magyar állam kompetenciája.

A követlező érdekes esemény, hogy a zárszerelő így írja le az eseményt „teljesen higgadtnak tűnt, nem volt sem ittas, sem bódult”.

Mert pontosan tudta, hogy mit és miért cselekszik. Azért ment a nő lakására, hogy megbüntesse - megölje - azért, mert a nő szakítani akart vele, és ilyen módon korlátozta volna a hatalmát és kontrolját a férfinek a nő felett. Ezt nem engedhette meg. 

Szóval, ha a párkapcsolati erőszakot meg akarjuk érteni, akkor sokkal inkább a fentebb is levezetett viselkedésminák mentén kellene elkezdeni a gondolkodást, és nem pszichés problémakat keresni, mert azok félreviszik az felmérést. A bántalmazó van, hogy iszik, drogozik, mentális egészségügyi problémája van, gyermekként nem jó nevelést kapott, vagy autista, stb, stb. De ezek sohasem az okai a bántalmazásnak, maximum egy hozzájáruló tényező. A fentebb leírt viselkedésminta és a Hatalom és a Kontrol, vagy annak elvesztése lesz, ami összeköti a bántalmazók közös csoportját.

Milyen esély van arra, hogy pozitív elmozdulás lesz Magyarországon a kapcsolati erőszak felismerésében, és esetleg szakszerű beavatkozásban. 
Sajnos nagyon kicsi. Pedig potenciál az lenne az országban. Először lenne teendő politikai szinten és megfelelő törvényeket kellene írni, és ami sokkal fontosabb, azokat szakszerűen kellene alkamazni. Ehhez tudna segítséget nyújtani az Isztambuli Egyezmény.

A gyermekvédelemi és rendőrségi szereplőket is ki lehetne képezni, de sajnos ezek a tréningek sincsenek rendszerközpontúan jelen. 
Az egyetemeken sem látom, hogy a diákok hozzáférnénk ahhoz a tudáshoz, hogy a kapcsoltai erőszak ügyeket megfelelően tudják kezelni.

Szóval munka lenne bőven, és amíg ezek a fentebb említett javaslatokon nem lesz érdemi előrelépés, úgy újra és újra meg fog halni egy ártatlan, nő vagy gyermek.